Megértés

Előző blog posztomban említést tettem a fájdalmakról, a sérülésekről és a sebekről, amelyet életem során szereztem.
Többször előfordult már az életemben, hogy félreértették, amit mondtam, nem úgy ment át a szó, gondolat, amit igazából át akartam adni és hangsúlyozni akartam. Megdöbbenés volt bennem utána, amikor elmondta a másik, hogy én mit mondtam, és ő ezt, hogy értelmezte. Hosszú évekig így éltem a mindennapjaimat, félreértések, viták és magyarázkodások.

kocka

Azt kaptam sokszor a fejemhez „Te nem értesz engem” „Nem figyelsz rám, mit mondok” hát én csak ezt válaszoltam Dehogynem értelek és figyelek rád. Nem látod „olyan vagyok, mint egy sas, aki a mezőt pásztázza” 

Egy napon elegem lett ebből, nem tudom miért? Miért pont akkor? Egyszerűen csak jött és megtörtént bennem a döntés. Megszólalt a belső hang.

Elkezdtem eszeveszetten, kutatni, keresni az okát, hogy megértsem az egészet.

Rájöttem az a szó, mondat neki teljesen mást jelent, mint amit nekem jelentett. Rohantam, mint az őrült Könyveket olvastam, beszélgettem ebben a témában kiváló szakemberekkel és se szeri se száma tanfolyamoknak, szemináriumoknak, előadásoknak, amikre elmentem. Voltak így is dolgok, amiket megértettem, és folyamatosan tisztult bennem a kép.

pld: férfi és a nő kommunikáció hol megy félre vagy, hogy miként gondolkodik egy nő és egy férfi, miért vannak férfias nők és miért vannak „túl” gondoskodó férfiak? Számtalan kérdés!

Volt egy dolog, ami nem hagyott nyugodni és nagyon megviselt, ezért több Kineziológia kezelésen vettem részt a válásommal kapcsolatban és sok elméleti tudással rendelkeztem a témával kapcsolatban. Megtörtént a sikeres oldás, pontot tettem arra a bizonyos „i” betűre, megnyugodtam. Hátradőltem büszkén megveregettem hátamat, hisz megértettem megoldottam. Büszke voltam magamra, hogy sikerült. 

Majd a hipnózis képzésen megtörtént, amire nem számítottam, Azt az élményt átélni fantasztikus volt, azóta is jó érzés visszagondolni rá. Ahogy írom most is teljesen átérzem, beleborsózom, libabőrös vagyok. 

Azt gondoltam, hogy már rég megoldottam azt a élethelyzetemet válásommal kapcsolatban. Akkor ott megértettem, vannak élmények, érzelmek, amik nagyon mélyen vannak bennem. Azt gondolom, az ilyen emlékeket csak ilyen technikák segítségével lehet módosult tudatállapotban feltárni. Számtalan ilyen remek módszer van, nekem azóta a hipnózis a szívügyem lett. Hatékonyan használom, alkalmazom, a mindennapokban is. Megértettem szükséges egyes esetekben mélyre merülni, nagyon mélyre (sejtszintig) hogy felszabadítsam a blokkolt, elfojtott energiáimat. Ez egy folyamat, ami átalakulást hoz létre bennem. Valamikor gyorsabb ez a folyamat valamikor lassabb, szinte csak úgy döcög. Általában akkor, azon még dolgozom.

Megértettem mindent a sejtjeimben, sejt memóriában van elraktározva, tudatosítottam magamban. Amit tudok, megoldok tudatossággal, amiben úgy érzem, szükséges megyek és mélyre megyek. 😉 Mert fantasztikus érzés egyre szabadabbnak lenni. 

Ti hogy álltok a megértéssel? Gyakran nem értenek meg, vagy te nem érted meg a másikat?

Csodás napot mindenkinek! 

További blog cikkek

Eletvidito-muhely-logo

Elérhetőségek

Megértés Cselekvés Központ

Gombos Richárd Roland

Email: gombosrichard@megerteskozpont.hu
Mobiltelefon: +36 70 560 46 99